Köszöntünk honlapunkon!

Minden fontos infót, aktuális, és leendő programjainkat, tartalmakat találhatsz itt, reméljük, személyedben egy új támogatót köszönhetünk, amint megismerted Peti történetét!


Én is támogatom!
Együtt Fülöp Petiért Alapítvány Együtt Fülöp Petiért Alapítvány

Aktuális

Együtt Fülöp Petiért Alapítvány
2023-05-10
Köszönjük!
Az időjárás rendkívül kedvezően alakult, így első sütivásárunknak semmi sem szabhatott akadályt! Reggeltől már a szorgos kezek sátrat állítottak, előkészültek, és az utolsó
2023-04-09
Jótékonysági sütivásár Petiért!
Nagy örömünkre megrendezzük első sütivásárunkat!
2023-02-10
Életmód, sport, regeneráció, fejlődés – Herbalife!
Miután Petinek megtörtént a sajnálatos balesete még 2018-ban, ekkor még több egyéb ok miatt aggódtunk, és igyekeztünk azokat megoldani. Azonban miután már volt rá lehetőség,

Rólunk

Együtt Fülöp Petiért Alapítvány

Fülöp Péter 2018 augusztus 11-én szenvedett balesetet, melyben eltört a 3-as és a 4-es nyakcsigolyája. Junior válogatott, 2017-ben a Szolnoki Röplabda Akadémia Magyar Kupa-győztes csapatának tagja, azaz évek óta kiemelkedő szinten űzi szeretett sportágát. Balesete előtt két nappal Mikuláss Marcell párjaként nem talált legyőzőre az U20-as Strandröplabda Országos Bajnokságon. Városunk és a jövő egyik legtehetségesebb sportolójaként  ismerik sporttársai, edzői, barátai.

A baleset után Péter rehabilitációja a megfelelő ütemben halad, ám az ezzel járó költségek előteremtése már ennél erőt próbálóbb feladat!

Peti a hétvégéket már otthoni környezetben töltheti ahol megfelelően pihenhet. Ám az utazás, az eszközök, a vitaminok, a gyógyszerek és természetesen maga a rehabilitációs folyamat is nagy költségekkel jár.

Együtt Fülöp Petiért Alapítvány