A sors viszont úgy hozta, hogy inkább ők találtak ránk. A segítő szándék mindig is jelen volt Andi életében, más gyűjtésekben, programokban is aktívan részt vett városon belül, mi pedig nagyon hálásak vagyunk neki/nekik, hogy ránk találtak, és a termékeknek köszönhetően Peti erősödik, mind izomzati, mind pedig mentális szempontokat is figyelembe véve. Andival beszélgettem a megismerkedésükről, a termékekről.
Kérlek, pár szóban mesélj a Herbalife-ról, illetve az eredményekről, amelyeket elért a vállalat?
Globális vezetők vagyunk a táplálkozás területen, több mint 43 éves tapasztalatunk van független Tagokkal való együttműködésben, hogy világklasszis shake-eket, snackeket és kiegészítőket kínáljunk.
Több mint 43 év tapasztalatával a kutatásban és termékfejlesztésben, tudunk egy-két dolgot arról, hogy mi a minőségi táplálkozás.
Több mint 43 éve építjük támogató közösségünket. Segítünk az embereknek egészségesebb életmódot élni bizonyított üzleti lehetőségünk és személyre szabott táplálkozáson keresztül.
Hogyan ismerkedtetek meg, figyeltetek fel Petire, és a történetére?
Kapcsolatban vagyunk a „Szolnok segít programmal” és ott láttuk-hallottuk Peti történetét, majd jobban utána olvastunk és felkerestük Őket. Már az első találkozás pozitív volt. Tudtuk, hogy szüksége van a legjobb minőségű táplálkozásra, a világ első számú shakejére!
Ha megnézzük Peti eredményeit a termékek fogyasztását követően, miben látható a legnagyobb fejlődés nála?
A legnagyobb változás az izomzatának erősödése, az izomerő jelentős növekedése! Az energia szintje sokkal magasabb és teljesen megváltozott a hangulata, mosolyog! A mankókat már nem mindig használja, rengeteget fejlődik a mozgása! Természetesen a gyógytornával együtt!
Mik a közelebbi, és távlati céljaitok akár Petit illetően, illetve a jövőt tekintve?
Szeretnénk segíteni a további fejlődését, megismertetni a termékeket a sorstársaival és minden emberrel, akinek fontos az egészséges életmód, a sport, a regeneráció, a fejlődés!
Kiknek ajánlod leginkább a termékeket, hogyan tudnak ezekhez hozzájutni? Kiknek, és hogyan segített az ismertebb sportolók berkein belül?
Mindenkinek, kivétel nélkül ajánlott a termékek napi használata, akár fejleszteni szeretné étrendjét, elérni ideális és egészséges testsúlyát vagy fejleszteni szeretné fittségi szintjét, profi szinten sportol, több energiát akar.
Sportolónak lenni olyan életstílus, ami a napi szükségleteknek megfelelő dinamikus táplálkozást igényel. Akár egy intenzív focimeccset játszik, akár edz, akár az edzőterembe megy, szüksége van olyan termékekre, amelyek segítenek a felkészülésben, edzésben és a regenerálódásban.
Az élsportolók és a kiváló hírnévvel és teljesítménnyel rendelkező sportcsapatok büszkén képviselik márkánkat.
PL.: Christiano Ronaldo, LA Galaxy, Javier "Chicharito" Hernández, Douglas Costa , Julián Araujo.
A Herbalife Nutrition az Impact Basketball hivatalos táplálkozási partnere, amely a legrangosabb kosárlabda edzésprogram az Egyesült Államokban.
Olasz Úszó Szövetség, Román Evezős Szövetség, professzionális triatlonista, Heather Jackson
Kocsis Luca és Pázmándi Dominik szolnoki atléták.
A termékeket kizárólag Független Tagokon keresztül lehet megvásárolni, mert a termékekhez tartozik a személyre szabott tanácsadás is!
Mondj igent a magas minőségű táplálkozás világára, a tudományosan alátámasztott termékekre és a végtelen lehetőségre!
Csatlakozz emberek millióihoz szerte a világon, akik már igent mondtak a Herbalife Nutritionre!
Peti is csatlakozott a csapathoz, Ő is Herbalife Nutrition Tag!
Ha szeretnéd megismerni a történetét, kérdezd Petit és csatlakozz hozzá!
Látogass el a www.hlfittshop.hu oldalra, ahol bővebben tájékozódhatsz!